- Mikron Zenekar, az első zenekar -
Múlt hétfőn a legelső szerzői munkámról meséltem, a mai téma pedig a legelső zenekar akikkel komolyabban dolgoztam és ez nem más mint a Mikron Zenekar!
Ez a projekt eredetileg nem nagyszabású tervként indult. Egyszerűen csak elkezdtem magamnak hangszerelni ezt a dalt, majd megszületett bennem a gondolat:
mi lenne, ha nem egyedül, hanem több előadóval, közösségi formában szólalna meg?
Innen indult el az a folyamat, amely végül váci zenészek közös munkájává nőtte ki magát.
A feldolgozás a VÁC 950 – "Mi szólunk!" szellemiségében készült, és számomra leginkább arról szól, hogy a zene képes összekötni különböző embereket, hangokat és gondolatokat.
Köszönettel tartozunk a Madách Imre Művelődési Központ munkatársainak, akik helyszínt biztosítottak a felvételekhez, és támogatták ennek az együttműködésnek a megszületését.
Ez a feldolgozás most csak egy szelete annak, ami ebből a közös gondolkodásból megszülethet.
Hogy lesz-e folytatás? Nyitva hagyjuk a lehetőséget.
🎥 A teljes videó itt érhető el: Ha hallod a harangok hangját
Múlt hétfőn a legelső szerzői munkámról meséltem, a mai téma pedig a legelső zenekar akikkel komolyabban dolgoztam és ez nem más mint a Mikron Zenekar!
Republic - A 67-es út - részlet (cover)
A hullám musical sztori folytatása:
Balázs Fecó - Évszakok (részlet) - cover